Ezzel a cikkel elindul a ‘The Traveling Coach’ vagyis ‘Az Utazó Coach’ nevet kapó rovatom, ahol az utazás témakörében fogok cikkeket írni és megosztani pszichológiai/coach aspektusból. Az első cikkemben egy rendkívül inspiráló interjút olvashattok Illés Adorjánnal, aki négy év alatt körbebiciklizte a világot. Örülök, hogy Adorján elfogadta az interjú-felkérésemet, ugyanis a cikksorozat megvalósulásához tőle kaptam a megerősítést és a motivációt.
Adorjánnak hét kérdést tettem fel (hiszen a Földön is hét kontinensünk van) ahol a világkörüli expedíciója pszichológiai útravalóira fókuszáltam. Reméljük, hogy a kérdések és az arra adott válaszok számotokra is hasznos útmutatást nyújtanak, ha egy nagy kihívás előtt álltok.
1. Sokan vannak, akik szeretnének megvalósítani olyan kihívásokat, álmokat, célokat az életükben, amelyek elsőre szinte lehetetlennek tűnnek, ezért felmerül bennük a kétség és a félelem, ami megakadályozza őket abban, hogy elinduljanak az úton. Vagy egy ponton megakadnak, és nem mernek teljes elkötelezettséggel haladni vagy felvállani az utat. Úgy gondolom, hogy te teljesen más hozzáállással rendelkezel, hiszen hoztál egy döntést, hogy körbebiciklized a világot és kitartottál mellette, szó szerint tűzön-vizen át. Neked mi segített? Mi volt az a szemlélet, mondat, motiváció, konkrét élethelyzet, ami segített téged az elindulásban?
Nagyon sok minden eszembe jutott, már amikor felsoroltad ezeket a dolgokat. Szerintem fontos, hogy ha valamit kitalálunk, akkor álljunk készen elengedni is a vágyunkat. Ha például nem jön össze, akkor nem kell kézzel-lábbal ragaszkodni hozzá, “csak bele kell engedni az Univerzumba, hogy ez lesz, és kész”. Ha nem ez lesz, akkor pedig nem lesz. Mindegy. Akkor tudunk igazán örülni annak, ha mégis megvalósul, amit kitaláltunk, ha az szívből jön. Tehát olyan terveket vagy célokat, álmokat érdemes kitűzni, amik belülről jönnek, amiket el tudunk képzelni színesen, például azt, hogy milyen jó lenne találkozni valakivel. Szerintem ez sokat segít az egészben. Én 2015-ben indultam el a biciklis földkerülő túrára, amihez nagyban hozzásegített, hogy 2014-ben elmentem egy Tony Robbins szemináriumra, ahol nagyon sokat tanultam. 2015-ben ismét részt vettem a rendezvényen, mint segítő, s szintén hasznos tapasztalatokkal gazdagodtam. Kitaláltam, hogy ha egyszer a Fidzsi-szigeteken leszek, akkor szeretnék elültetni ott egy fát Tony Robbins resort-ján nagyrabecsülésem jelélül. 2017-ben sikerült eljutnom Fidzsi-re és ezt megvalósítani. Amikor kitaláltam és megszületett ez a ötletem, akkor nem voltak határidőim, hogy ezt mikor szeretném elérni. Létezik az a stratégia, amikor meghatározod a céljaidat és határidőhöz kötöd. Én azonban egyszerűen csak ‘bekültem ezt az Univerzumba’ és lesz, ami lesz. Az Expedícióm első részében átbicikliztem Ázsiát, majd eljutottam Ausztráliába és Új-Zélandra és onnan a következő cél Fidzsi lett. Elrepültem Fidzsi-re. A szigetcsoport két fő szigetből és kb. 300 kisszigetből áll, amiből 100 lakott. Félig körbekerékpároztam az első szigetet, Viti Levut, majd átkompoztam a szomszédos nagy szigetre, Vanua Levuba és eljutottam a resort-hoz. Van egy jóbarátom, Imi, aki az összes Tony Robbins eseményen részt vett már, s történetesen ismeri Robbins úr főkertészét is. Megszereztem tőle a főkertész nevét és telefonszámát, felhívtam, s elmeséltem neki, hogy fát szeretnék ültetni náluk. Azt mondta, rendben van, intézzek egy fát, amit elültethetek náluk. Ez egy szombati napon történt, amikor Fidzsi-n minden be van zárva. Fidzsi-ről azt érdemes tudni, hogy a legtöbb ember falvakban lakik. Ezen az estén is egy faluban kötöttem ki. Ez ott úgy működik, hogy beszélnem kellett a falu főnökével, a “village chief-fel”.Bemutatkoztam neki: “Jó napot kívánok! Illés Adorján vagyok, a Föld körül utazom és ingyen szállást keresek estére. Tudna esetleg segíteni?” Nagy örömömre igent mondott a törzsfőnök. Szuperjófejek a fidzsi emberek és a főnöknek a házában kaptam helyet, ott játszottam a gyerekekkel és egyébként ismerték Mr. Robbins-t is. Ők így hívták. Ez a falu pár kilométerre helyezkedett el a nyaralótól. Elmondtam a főnöknek, hogy egy fát szeretnék ültetni, viszont sehol sem sikerült facsemetét beszereznem, hiszen zárva vannak boltok. A főnök azt mondta, hogy nyugodjak meg, szívesen vendégül látnak estére, s beszél a bölcsekkel, intézkedik. Másnap reggelre szereztek nekem egy narancsfát. Miután átadták, elköszöntem tőlük és visszatekertem Tony Robbins resort-jára. Ismét felhívtam a főkertészt, aki eljött elém, majd beengedett, és a golf pálya szélére elültethettem a narancsfát. Dokumentáltam az egészet fotókkal, videóval. Volt ott egy vendégkönyv is, amibe leírtam az egész történetét, aztán eljöttem. Úgy vettem észre, hogy ezek és ehhez hasonló történetek úgy jönnek létre, hogy csak felküldöm a kérésemet az Univerzumba, elvárások nélkül és kész. Egyrészt hittem is benne, mégsem ragaszkodtam hozzá, illetve mindig arra szoktam gondolni, hogy történjen meg velem a lehető leges-leges-legjobb, legyen bármi is az. Lepj meg Élet!
2. Mi az, ami a kétségek és félelmek ellenére elősegíti ezt a 100%-kos elkötelezettséget?
Az a lényeg, hogy a legfontosabb napi gyakorlatunk az önbizalmunk és az Életben való hitünk növeléséről szóljon. Ha jönnek az életben kihívások, akkor el kell őket fogadni, még ha kényelmetlennek vagy kellemetlennek tűnnek is. Azért kényelmetlen és kellemetlen, mert ilyenkor olyat kell csinálnunk, amiben nincs rutinunk és félünk (tehát negatívan fantáziálunk), hogy nem fog sikerülni. Cselekvés által tanulunk. Ez olyan, mint ahogyan a kisgyermek is tanul. Gyermekkorban azért mentek könnyebben a dolgok, mert akkor még nem féltél. Elkezdtél biciklizni, elestél tízszer, vagy százszor, és amikor elestél, akkor felálltál. A bátorság és a magabiztosság nagyon fontos és ezek fejleszthetők. A másik, hogy ki kell fejlesztened egy reggeli rutint. Az én reggeli rutinom az, hogy amikor felkelek, akkor az első, amit csinálok, hogy áramoltatom az energiát: azt érzem, hogy az élet szép. Hálás vagyok. Az élet szépségét és a szeretet áramlását bármilyen mélységben tudjuk érzékelni. Végtelenek vagyunk, ahogy az egész világ. Mi van például akkor, ha bármi egy nanomásodperc alatt megtörténhet? Miért kellene ehhez fél óra? Ha éppen az foglalkoztat, hogy valakivé szeretnék válni, valamit létrehozni, akkor a második ötletem az szokott lenni, hogy hogyan lehetne ez az ötlet mindenki számára, mondjuk egymilliárdszor menőbb. Máskor pedig vizuális dolgokkal szeretek játszani. Például nagyobb bátorságra van szükségem. Ilyenkor azt szoktam elképzelni, hogy manócskák ülnek bennem, a vezérlőközpontban, mint egy DJ pultnál, és minden potmétert tekernek felfelé, a maximumig. S érzelmileg ekkor nagyobb erőt és mélyebb, kapcsolódott állapotot élek meg. A 4 éves földkerülő bringás expedícióm során nagyon sokszor extázis közeli állapotban utaztam, léteztem. Reggeltől estig fantasztikusan jól éreztem magam, bármit is csináltam. Ezt a szuperjó érzést az idegrendszerem megtanulta, így egyből be tudom hozni bármikor, s ez most már a mindennapjaim része. Olyan ez, mint a cipőfűző bekötése: már nem kell rajta gondolkodnod, automatikusan bekötöd magadtól. Jól érzem magam a bőrömben.
3. Mit tanácsolnál azoknak, akik szeretnének például egy világkörüli úton részt venni, saját vállalkozást, startup-ot indítani vagy bármilyen más kihívásba belevágni, ami egy teljes kimozdulást jelent a komfortzónából vagy abból a környezetből, ahol jelenleg vannak? Ha egy teljesen más élethelyzetbe kerülnek? Mit gondolsz, mi lehet ilyenkor a segítségükre? Mire támaszkodhatnak? Mi az, amire te támaszkodtál?
Először az jutott eszembe, hogy nem kell foglalkozni semmivel. Aztán az a technika jutott eszembe, hogy amint jön az ötlet, a vízió, a sugallat, a megérzés, az ihlet, az érzés, hogy valamit cselekedni kell, akkor AZONNAL cselekedni kell! Ez a technika. És valóban azonnal! Eltelik 5 másodperc és akkor már lehet, hogy bukott a dolog, mert elkezdesz azon gondolkodni, hogy mi van, ha nem jó, nem sikerül, mi van ha ez vagy az történik stb… És ez is olyan, hogy lemész gyúrni és minden egyes nappal egyre jobb leszel. Ezt is ugyanúgy lehet fejleszteni azzal, ha befelé figyelsz és ha jön valamilyen sugallat, intuíció vagy megérzés, akkor egyből rá lehet hangolódni és cselekedni! És akkor nagyon széppé válik az élet, mivel bár nem tudod, hogy mi fog történni, meg fogod tapasztalni, hogy az élet minden egyes másodperce érted van, érted történnek a dolgok. A kedves olvasók bármire is vágynak, bizalommal és cselekvéssel képesek megteremteni azt.
4. A bizalmat az segíti tehát elő, hogy azonnal elkezdesz cselekedni?
Az is, illetve az, hogy ha ezt csinálod, gyakorlod, akkor megfigyeled, hogy később milyen eredménye lett annak, hogy megérzésből cselekedtél. Megtapasztalod egyből, hogy működött-e ez a módszer. Például kitalálod, hogy festő akarsz lenni és fel kell hívni egy nagymestert, aki megtaníthat festeni, de nem mered. Aztán mégis felhívod, felveszi, és mehetsz is holnap hozzá tanulni reggel 8-ra és egyből visszajelez az élet, hogy ez egy jó dolog volt, hogy felhívtad. Aki ezt gyakorolja, tapasztalni fogja, hogy ez működik. Szerintem azért működik, mert bármit csinálhatunk, bármi történhet az életünkben. Apukám azt szokta mondani, amikor kitalálok valami különös dolgot (ami gyakran megesik), hogy ‘legyen szerencséd’. Néha el szoktam mondani neki, hogy én nem hiszek a szerencsében, az életben lehetőségek vannak és hatások. És amikor a megérzésünkre hallgatunk, akkor azért működnek gyakran a dolgok, mert az a lényünk, aki a megérzéseket súgja nekünk, rá van csatlakozva az Egészre és pont azon a helyen és abban az időben valami olyasmi történik, ami, ha te is ott vagy, akkor egy nagyobb csodában lehet részed. A felkészültség találkozik a lehetőséggel. Megtörténik a szinkronicitás.
5. Annyira inspiráló mindig, amikor beszélgetünk. A külső szemlélő számára úgy tűnik, hogy mindig megtartod a belső egyensúlyt az életben. Mi az, amire támaszkodhatsz, hogy ezt a harmóniát folyamatosan megteremtsd?
Régóta foglalkoztatnak a meditáció, a siker, a pszichológia, az önismeret témakörei. Közel tíz éve rendszeresen meditálok és ahogy telt-múlt az idő, egyre jobban megismertem magamat. Ez a Föld körüli utazás nagyon sokat segített és egy kiteljesedett szintre juttatott el. Bár a szint kifejezés nem állja meg a helyét, ezt csak lineáris gondolkodásunk mondattja velünk. Szeretek élni, tök jó minden és megtanultam nem bántani, kritizálni magam. Az életet úgy fogom fel, mint lehetőséget és mint egy szép dolgot. A négyéves utazásom egyik fő konklúziója pedig így hangzik: az élet egy szép vicc. Felfogjuk, ahogy az élet történik körülöttünk: meló, párkapcsolat, gyerek, pénz, siker, sport, egészség. Az életnek van egy szélesebb / mélyebb spektruma, amikor a jelenben élünk, s érzékelni tudjuk önmagunk szent létezését, ahol minden támogat minket és „csak” létezünk. Mosolygunk.
6. Volt-e olyan helyzet, amikor az utazásaid alatt tanácstalan voltál vagy elbizonytalanodtál? Ha igen, akkor ezt hogyan oldottad meg? Mit csináltál?
Talán az egyik legdurvább szituáció Japánban volt, ahová 2,5 év kerékpározás után jutottam el. Elestem a bringámmal és eltört a bal csuklóm. Elmentem kórházba, ahol megröntgenezték és azt mondták, hogy meg kell műteni és ha megműtik, akkor fél évig nem bicózhatok. A dokibá egyből észrevette az arckifejezésemen, hogy nem szeretnék fél évet egy helyben tölteni, emiatt azt is mondta, hogy repüljek haza, műtessem meg otthon, de ez ugyanúgy nem jöhetett szóba. Benne voltam a slamasztikában. A kivizsgálás után felhívtam a szüleimet, elmondtam, hogy mi a helyzet és hogy én mennék tovább, mert már az expedíció felét teljesítettem, s szeretném végigvinni a küldetést. Apukám azt mondta a telefonba, hogy bár ‘szuper-várnak’ már haza, s jó lenne, ha otthon lennék akár már ma, viszont ha már idáig eljutottam a földkerülésben, akkor csináljam végig. Ez az inspiráló beszélgetés megerősített az elhatározásomban: visszautasítom a műtétet, s inkább meggyógyítom a csuklómat saját magam. Elköszöntem a korházból. Kiváltottam a gyógyszertárban egy olyan kesztyű-szerűséget, amiben stabilizálásra került a csuklóm. Tudtam, hogy minden fókuszomat a gyógyulásra szeretném fordítani, s ehhez az kellett, hogy megálljak egy hónapra. Minő „véletlen”, pár nappal a baleset után találkoztam egy tök jó fej fiatal japán csákóval, Yoshival, aki megengedte, hogy nála lakjak egy hónapig, teljesen ingyen. Yoshinál minden nap korán keltem, meditálással majd imádkozással kezdtem a napot, majd légzőgyakorlatokat végeztem. Úgy éreztem, hogy még több cselekvésre lesz szükség a mielőbbi gyógyulás érdekében. Vettem egy üres füzetet, amit kineveztem a személyes naplómnak, s őszintén elkezdtem kommunikálni önmagammal a naplón keresztül, amiatt, hogy megértsem, miért is történt a balesetem. Minden okkal történik. Egész lényemet a gyógyulásra hangoltam. A folyamat során megértettem többek között azt, hogy nem fordítottam időt a pihenésre az elmúlt években. Csak tekertem és tekertem a bringám szinte minden nap. Nagyon elfáradtam. Ebből a felfedezésből derült ki, hogy én nem is engedtem meg magamnak, hogy sokáig pihenjek, hanem úgy utaztam, hogy mindig bennem volt, vagyis inkább magamra tettem egy olyan nyomást, hogy mivel ez egy földkerülős túra, az azt jelenti, hogy haza is kell érni, ezért folyamatosan mennem kell. Ezután az eset után már lazábban tudtam venni az utazást. A Yoshinál töltött időszakban sokat tanultam a japán kultúráról, nyelvet tanultam, új barátokat szereztem, s egy hónap múlva készen állt a csuklóm az expedíció folytatására. 1,5 hónappal a baleset után, Japánban tartózkodásom utolsó hetében, elmentem egy másik kórházba Oszakában, ahol MRI felvételt készítettek a csuklómról. Az orvos ‘megszakértette’ a látleletem, majd kijelentette, hogy nem lát semmilyen törésre/repedésre utaló jelet. A csuklóm teljesen meggyógult és azóta se fáj. Egyébként az a titok, hogy az életünkben felmerülő összes kérdésre bennünk van a válasz. Mindenre. És csak gondolni kell rá, vagy kimondani. Lehet, hogy nem azonnal jön a válasz, de jönni fog. És mindig az a trükk, hogy szívből kell ráérezni. Az egyik kedvenc mondásomat egy ausztrál sráctól hallottam, így hangzik: ”Stop thinking, start feeling.” Az egyik kedvenc életbölcsességemmé vált ez a mondás, ami arra tanít, hogy ne agyaljunk túl sokat, hanem érezzünk rá és cselekedjünk.
7. Zárókérdésként: Szerintem sokan vannak, akik fejben élnek és nehezen tudnak rákapcsolódni az érzéseikre és kifejezni azt bármilyen módon. Mit gondolsz, hogyan lehet erősíteni az érzés-megérzés oldalt?Az egyik legjobb gyakorlat, hogy figyelni kell a légzést. Én bicóztam minden nap 4-5-6 órát, sok időt szenteltem önmagam megismerésére légzőgyakorlatokon keresztül. Gyakran énekeltem, vagy zenét hallgattam kerékpározás közben, mialatt befelé figyeltem. Számomra azért is ment ez nagyon és fejlődtem ennek erősítésében sokat, mert nagyon érdekesnek találom a befelé figyelést, azaz az érzékelést. Ausztráliában, Sydney közelében eljutottam egy vipassana meditációs elvonulásra, amit Buddha fejlesztett ki 2500 évvel ezelőtt. Buddha, vagyis Sziddhárta, egy herceg volt, aki azt mondta az apjának, hogy ő bizony nem lesz király, elmegy inkább zarándokolni. Minden nap meditált, befelé figyelt és egy idő után úgy kiélesítette érzékelését, hogy érezni tudta a belső szerveit. 2500 évvel ezelőtt tudta, hogy hol van a tüdő, a vese, a máj, a belek, mindenre ráérzett. Ennek nagyon örült ezért folytatta a gyakorlatait és később már azt is érzékelni tudta, hogy a szerveink atomokból állnak. Kutatását tovább folytatta, s végkövetkeztetésként arra jött rá, minden rezgésből áll. Csak azzal, hogy meditált és befelé figyelt. 2500 évvel ezelőtt! Testünk és a létezésünk egy csodálatos, finomra hangolt kvantumszámítógép. Nagyon sokra vagyunk képesek. A figyelés segít bennünket az „érzékelve élni” ráhangolódására.
“Where focus goes, energy flows.” Vagyis: Ahová figyelsz, arra áramlik az energia. S én úgy döntöttem, hogy a figyelmemet a szereteten, a békén, az örömön és a kiteljesedésen tartom. Köszönöm.
Ha téged is inspirált az interjú elolvasása, és szeretnél egy izgalmas, új kihívást vagy célt megvalósítani és ehhez konkrét iránymutatást keresel, lépj velem kapcsolatba az alábbi elérhetőségen, vagy kattints a Kapcsolat menüpontra.
